Best Joomla Templates by User Reviews BlueHost

Spirituális fejlődésedet a párod nem érti

Megjelent: 2014. október 05. vasárnap Írta: Albu Ili

energiaAzok számára, akik párkapcsolatban élnek ismerős, hogy elmennek egy tanfolyamra, tréningre és emelkedett lelkiállapotban hazaérkezve, a párjuk nem érti, mitől vannak így feldobódva. A lelkesedés ilyenkor zuhanórepülésbe kezd, és elindul a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat, hiszen ahelyett, hogy a vasárnapi ebéd megfőzésével foglalatoskodott, a saját szellemi fejlődésével törődött.

 A spiritualitás szintünk növekedésével a bennünk lévő energetikai csatorna, /amely az energiát szállítja Ég és Föld között/ tágul. A bennünk lévő és jól elrejtett fájdalmak, félelmek, traumák a jelenlegi és a régi életeinkből a növekedő energiacsatornában blokkokként mutatkoznak meg.

 

Hányan vannak, akik élik a megszokott életüket és igazán nagy traumák, problémák nem jelennek meg az életükben. Aztán egyszer csak elkezdenek foglalkozni önmagukkal, az önismerettel, a meditációval és az addigi nyugodt kis élet felborulni látszik. Ilyenkor nagy kihívás elé kerül a kereső, hiszen rájön, hogy a fejlődés, a spirituális növekedés az eddigi megszokott módon már nem megy.

Az élet a változás maga

Vannak, akik ilyenkor egyszerűbbnek látják azt, hogy visszarendezzék az életüket. Az élet viszont a változás maga és hiába vágyik valaki a stabilitásra és arra, hogy minden ugyanúgy maradjon, sajnos ez nem lehetséges. Ilyenkor visszarendeződés helyett elindul egy hanyatlás, hiszen ha valami nem emelkedik, mivel ugyanúgy nem tud maradni, akkor süllyedni fog.

Látszat biztonság

Tapasztalom, hogy vannak, akik egy látszat biztonságot akarnak fenntartani önmagukat is becsapva és ideig, óráig ez sikerül is egy kis emelkedés, egy kis süllyedés által. Emelkednek addig, ameddig jön egy fájdalmas pont az energiacsatornában, aztán gyorsan visszahúzódnak, hogy a fájdalommal ne kelljen szembenézni.

Gyakran mutatkozik meg ez azoknál, akik elindulnak egy spirituális úton, miközben egy látszólag jól működő párkapcsolatban élnek. Nem mondok nagy újdonságot azzal, hiszen sokan tapasztalják, hogy a kapcsolatban egyre több konfliktus alakul ki, ha az egyik fél felvállalja és vágyik a fejlődésre, a társuk meg ellenáll a változásnak. A spirituális, és pszichológiai tanfolyamok nagyobb része nő, aki érzi, hogy ki szeretne lépni a megrekedt életéből vagy fejlődni szeretne, mert hatalmas vonzalmat érez a fejlődés lehetősége iránt. Aztán elmegy egy tanfolyamra, tréningre és hazatérve, nincs akivel megosztania, megbeszélnie az élményét, csak azt érzi, hogy valami nem igazán komfortos. Van úgy, hogy nincs szemrehányás, csak éppen a közömbösség veszi el a lendületet. Ilyenkor hiába van egy feltöltő hétvége vagy egy délutáni előadás, a hétköznapok megsokszorozott erővel képesek visszahúzni, ellent tartani a fejlődésnek.

Energiablokkok oldása

Hiszem, hogy ezekben a nehéz pillanatokban érdemes kitartani és megvizsgálni, hogy milyen kapcsolati blokkok vannak, amelyek szabotálni akarják a fejlődésünket. Lehet éppen azért kerültünk ebben az életben össze a párunkkal, hogy egy régi sok élettel ezelőtti kötést, traumát most ledolgozzunk. Ezért érdemes az ilyenkor felbukkanó konfliktusokat oldani, akár energiablokkok oldásával, akár terápiával, hiszen így nem visszük át a helyzetet egy újabb kapcsolatba. A blokkok feloldásának minden esetben van jelentősége, hiszen lehet, az oldással éppen együtt maradsz a pároddal, vagy segíteni fog a békés elengedésben.

A lényeg minden esetben, hogy egy felmerülő problémát, krízist úgy fogj fel, mint a fejlődés lépcsőfokát és ne úgy mintha az Univerzum akadályozna a sikerben. Senki nem akadályoz, a krízisek, az energiablokkok segítenek abban, hogy az energiacsatornádat tágítsd, hogy minél több energia és szeretet áramoljon általad a Földre, hogy megéld a saját személyes sikeredet, elégedettségedet és boldogságodat.

Írd meg a hozzászólásokban, Neked mi a legnehezebb most a spirituális utadon?

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés